Októberben lett 3 éve, hogy vállalkozom. A napokban végiggondoltam, hogy honnan hova sikerült eljutnom. Összeszedtem néhány fontosabb pontot, csak hogy legyen a későbbiekben miről nosztalgiáznom.
oaron.hu -Ócsvári Áron weboldala
Kicsit több mint másfél éve kezdtem el vállalkozni. Ahogy a címből is látszik, eléggé vaktában, mindenféle komolyabb tervezés nélkül ugrottam bele, ennek meg is volt az eredménye. Írtam most egy kis összegzőt, hátha valakit érdekel.
A bejegyzést még az elolvasás után megírtam, ám technikai okok miatt csak most teszem közzé.
Tegnap éjfélkor megjelent a legutolsó Harry Potter történet, Harry Potter és az elátkozott gyermek címen. Természetesen még csak angolul, a magyar változat november környékére várható.
Bő egy éve foglalkoztatott az a kérdés, hogy milyen lenne mindenkitől függetlenül, mégis legálisan dolgozni. Pár éve voltak már kisebb felkéréseim, de ezek főképp ismerős alapon jöttek, én meg kicsit többre vágytam. Amikor felálltam az előző munkahelyemről eldöntöttem, hogy belevágok az egyéni vállalkozók világába. Kihívásként tekintettem rá, úgy éreztem, hogy most bebizonyíthatom (főképp saját magamnak), hogy mire vagyok képes.
Ismét rengeteg minden történt, aminek egy részéről - ahogy látom - megint nem fogok beszámolni. De azért próbálkozom, főleg hogy erre a félévre lezártam a tanulmányaimat.