Vállalkozás vaktában – A kezdetek

Bő egy éve foglalkoztatott az a kérdés, hogy milyen lenne mindenkitől függetlenül, mégis legálisan dolgozni. Pár éve voltak már kisebb felkéréseim, de ezek főképp ismerős alapon jöttek, én meg kicsit többre vágytam. Amikor felálltam az előző munkahelyemről eldöntöttem, hogy belevágok az egyéni vállalkozók világába. Kihívásként tekintettem rá, úgy éreztem, hogy most bebizonyíthatom (főképp saját magamnak), hogy mire vagyok képes.

Vakon több mindent is le kellett küzdenem. Az alap, hogy könyvelőt fogadtam (bár Katásként lehetne magam csinálni a bevallásokat), viszont az ÁNYK felülete számomra teljesen használhatatlan, így ez fel sem merült. Az indulás zökkenőmentesen ment, talán 5 munkanap, és meg is érkezett a befogadó határozat.
Jött a következő kérdés, hogyan lenne a legegyszerűbb számlázni. Papír számlatömb felejtős, így körbenéztem az online piacon. A választásom a Számlázz.hu-ra esett. Mindent tud amire nekem szükségem van (papír és elektronikus számla kiállítás, ügyfelek tárolása, Kata költségkeret nyilvántartása, stb). Nem mondom, hogy teljesen jól használható, viszont az nagy pozitívum, hogy amikor küldtem nekik egy e-mailt egy akadálymentesítési problémával (és annak megoldásával) kapcsolatban, szó nélkül kijavították. A dolgok kb 99 százalékát meg tudom oldani egyedül is, ez már bőven elég.
Teltek a hetek, hónapok. A NAV nem csengetett az ajtómon, jó állampolgárhoz híven havonta befizettem a befizetnivalót, így minden rendben ment. Kipróbáltam az új Ügysegédnek nevezett csodás rendszert is, (ugyanis attól a naptól mikortól vállalkozóvá váltam, leváltották az ÁNYK-t). Márciusban ígérték, hogy dolgoznak az Ügysegéd akadálymentesítésén, remélem hamarosan lesznek ebben az irányban tényleges változások.
A nagy vállalkozói lázban elfelejtettem bejelentkezni az iparkamarába. Szinte semmit nem ad, csak kivesz 5000 Ft-ot évente a pénztárcámból, és küldi a spam leveleket, amiket sose kértem (és persze nem lehet róla leiratkozni). Márciusban egyik barátom felhívta a hiányosságra a figyelmemet. Letöltöttem a nyomtatványt, kitöltve visszaküldtem, sőt még a tavalyi díjat is befizettem (hogy szó ne érje a ház elejét). Közel két hónappal később megjött a levél, befogadták a csatlakozási kérelmemet, és jóváírták a 2016-os évi befizetésemet. Valahogy a 2015-ös díj eltűnt az éterben. Vajon mi lett vele?
Nem az eredeti székhelyen laktam (a költözés miatt), így megadtam az új helyemet levelezési címnek. Ezt a NAV jóvá is hagyta, de azért a leveleket csak a székhelyemre küldte. Egyikben sem volt semmi érdekes, de anyukámnak pár plusz kört kellett futnia a postára miattuk. Ezt megunva, amikor átjelentkeztem hivatalosan is ide, átírtam mindenhol a címet. Pár napja (négy hónappal a változtatás után) kiküldtek egy levelet, hogy igazoljam, hogy jogosult vagyok a székhelyem használatára. Természetesen posta fordultával… Négy hónap után hirtelen ez marha fontossá vált. A befogadó igazolást is kiküldték, de sajnos Ócsvári Márton névre, amit így a postán nem vehettem át. Egy kb fél órás telefonálgatás után végül sikerült ezt az ügyet is lezárni. 🙂
Arra is találtam megoldást, hogy ne kelljen folyton a postára rohangálnom (és segítséget kérnem), vagy valakit elküldeni magam helyett. A Hibridlevél szolgáltatással a gép elől fel tudom adni a papír alapú leveleimet pdf-ben, a cég kinyomtatja és postázza. A dolognak egy hátránya van, a felületük nem akadálymentes. Viszont bárki meghívhatja a rendszerüket kívülről, így ha lesz egy kis időm, készítek magamnak egy használható felületet.
Csináltattam magamnak vállalkozói pecsétet, amit eddig még egyszer sem használtam. Természetesen az eredeti székhely címmel, így a változtatáskor kicseréltettem a felirat egy részét. Kár, hogy a helyesírás nem mindenkinek az erőssége, a papírboltban az eladóknak nem tűnt fel, hogy a Csermelyt ly-nal írják…

Bő fél év után úgy érzem, hogy jó döntés volt belevágni. Még mindig élvezem, folyton találok valami kihívást, remélem ez a továbbiakban is így marad. Az időm beosztása még kicsit nehezen megy, de néha már kezdek egész jól belejönni ebbe is.
Akit bővebben érdekel, ezen az oldalon megnézheti referenciáimat.