Első komolyabb csúszó-mászó emlékem az, amikor apukámmal elmentünk a Rámszakadékba, szerintem nem voltam több hét évesnél. A legjobban azt élveztem, mikor a patak fölött, egy láncba kapaszkodva kellett végigaraszolni a sziklafalon. Ezeket apa is nagyon jól bírta, bár mikor elfáradtam és a nyakába ültem, azt már kevésbé. :) Párszor voltam később is, de a legutolsó alkalommal nagyot csalódtam, a lánccal való kalandozás helyett kiépített lépcsők és mellettük korlátok voltak, úgyhogy azóta ez számomra felejtős. Talán innen ered a mindenféle mászásért való rajongásom.
kaland
A síelés volt az a sport, amit már sokszor ki akartam próbálni, de eddig még sose volt rá lehetőségem. Épp ezért nagyon belelkesültem, amikor felvetődött, hogy a LÁSS (Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete) egy síelős hosszú hétvégét szervez. A Telecomnak hála az anyagiak is a lehető legkisebbre csökkentek, de az oktatók még így is teljesen ingyen vállalták az oktatást, amiért nagy köszönet jár nekik! Ezen kívül a K2 síbolt ingyen biztosította a felszerelést számunkra, ami úgyszintén nagy segítség volt. Mivel a feltételek ennyire jók voltak, így tíz oktatóval mehettünk ki tízen látássérültek. Az oktatók közül négyen a K2, ketten pedig a Snowline csapatából tiszteltek meg jelenlétükkel.
Az elmúlt hetekben többen is kérték, hogy számoljak be az élményeimről, ugyanis van miről. Szeptember végén meglátogattam a NASA látássérülteknek szervezett űrtáborát.
Úgy érzem, hogy ez a blogírás egy rövidtávú fellángolás lesz számomra... De azért igyekszem, és a nagyobb eseményeket leírom.
Nemrég voltam négy napig sziklát mászni Olaszországban, megpróbálom röviden összefoglalni az ott szerzett élményeimet. De előbb egy kis okosítás.:)