Az mp3 lejátszókkal mindig is hadilábon álltam. Az első (a maga 256 mb méretével) abban az időben jónak számított, de eljárt felette az idő. A váltás akkor történt meg, mikor az egyik kabátzsebemben összetört… Főképp az dühített, hogy a rajta lévő zenéket nem tudtam utána lementeni a gépre.
Nagy keresés-kutatás után rátaláltunk egyre (Samsung, képről jónak tűnt), a kicsomagoláskor jött a nagy meglepetés, hogy érintőgombos… De azért használható volt, mert általában a sarkokban voltak a gombok, a menükbe meg úgyse mászkáltam. Két évig bírta. Talán egy évre rá pár unatkozó osztálytársammal szétszedtük (kabalaként még a táskámban hordoztam egy ideig). A végén már csak romboltunk, megjavítani nem tudtuk, de legalább volt egy jó fél óránk. 🙂
Eljött a 18. szülinapom, nagy gonddal kiválasztottam egy újabb lejátszót. Létezik egy ingyenes firmware mp3 lejátszókhoz (Rockbox), amivel meg lehet hangosítani egyes lejátszók menüit. Vagyis amikor mászkálok, egy kellemes férfi hang bemondja hogy épp melyik menüpontot akarom aktiválni… Sajnos nem fért bele hogy egy huszonezres mp3 lejátszóm legyen, így kicsit leszűkült a lista, de azért volt választék. A választásom egy SansaC200-asra esett, mindenhol dicsérték, szóval jónak tűnt.
Torta, gyertya és hasonlók után lejátszó előkap, géppel összeköt és irány a Rockbox telepítés… Öt perc múlva csapkodás, tíz perccel később értetlenség, egy óra után közöny és beletörődés… A gyártó egyes lejátszóknak frissítette a szoftverét (firmware -lám még ilyen szavakat is tudok :D), így az újabb verzióval nem működött együtt a Rockbox, lőttek a meghangosításnak. De legalább nem érintőkijelzős, ez is valami… 🙂
Kénytelen voltam beleszokni a helyzetbe, megtanultam a fontosabb menük felépítését, és egészen megszerettem. Az akku ideje nagyon jó, amiket írtak a neten róla, tényleg igazak…
Eljött a péntek 13, és pont megjelent a következő Rockbox verzió, ami már az én lejátszómat is támogatja. Jupiii! Átolvastam a telepítési leírást, úgy gondoltam hogy suliban a hosszú szünetben felrakom… Hát nem sikerült. Sok szenvedés után legalább azt elértem, hogy se be nem kapcsolt, se nem látta a gép mikor rádugtam. Ez péntek 13 -legalább tudtam mire fogni, csak remélni mertem hogy azért legalább a lejátszó régi állapota visszaállítható valahogy. Mikor hazaértem nem hagyott nyugodni a dolog. Újra nekiálltam, mindenféle fórumokat átolvastam (ahol persze egyik megoldás sem működött), majd egyszer csak egy csoda folytán sikerült… Javítótelepítés, és megszólalt… Mindent szépen beállítottam, majd csak hogy a siker teljes legyen, azzal a mozdulattal kikapcsoltam a beszédet… Az minek, úgyse használom. 🙂
Most már csak olyan apró problémáim vannak, hogy nem lát minden könyvtárat (hol a lejátszó, hol a gép), de legalább beszél, ez is valami. tulajdonképpen nem lehet minden tökéletes. 🙂