Októberben lett 3 éve, hogy vállalkozom. A napokban végiggondoltam, hogy honnan hova sikerült eljutnom. Összeszedtem néhány fontosabb pontot, csak hogy legyen a későbbiekben miről nosztalgiáznom.

Kezdetek

Ahogy azt már régebben is írtam, szinte nulla tervezéssel ugrottam bele a vakvilágba. Én is azok közé tartoztam, akik elhitték, hogy majd vállalkozva minden jó lesz, dőlni fog a lé, nem kell sokat dolgozni, és versengeni fognak értem a szilíciumvölgyi cégek. Ezekből az álmokból egyenlőre még nem sok minden valósult meg, de ha más nem is, sokkal reálisabban látom a dolgokat.
Az első két hónap nagyon jól ment, ugyanis voltak előre betervezett projektjeim, tovább nem is gondolkoztam. Az igazi nehézség a következő év februárjától jött, amikorra már minden addig bejövő pénzem elfogyott. Nem is igazán tudom, hogyan jutottam túl azon az éven. Talán az volt a szerencsém, hogy az adókat mindig ki tudtam fizetni, ezáltal azt tudtam mondani magamnak, hogy nem megy annyira rosszul. A célom az volt, hogy termeljem ki a muszáj költségeket az első évben. Ennek kb a duplája sikerült, úgyhogy valamennyi saját magamra is jutott.

A növekedés éve

A második év elég nehezen indult, minden összejött. Az első néhány hónapban próbáltam ledolgozni az elmaradásaimat, legfőképp anyagilag volt küzdős. Na azért nem panaszkodhatom, a hullámvölgyek elég rövidek voltak. Arról régebben már írtam, hogy felvettem Timit, ami valljuk be így utólag, nem volt egy könnyű menet. Kellett legalább egy fél év, amire üzletileg is összecsiszolódtunk
Az év második felére elkezdett kiépülni az ügyfélköröm, és bejött pár ajánlásból jövő megrendelés is. Egyre jobban kezdtem érezni, hogy szép lassan beindulnak körülöttem a dolgok. Sikerült megteremtenem az anyagi biztonságot, az elején ugyan nehezen, de idővel beálltak a költségek egy tervezhető mederbe.
Nagyon közel jártam egy új szint eléréséhez, amikor kaptam egy álláslehetőséget az IBM-nél. Nem álom meló volt, amiért a vállalkozásomat feladnám, viszont annyira rossz se volt, hogy vissza tudjam utasítani. Sok huzavona után (ez is megérne egy blogposztot), végül elkezdtem náluk dolgozni egy gyakornoki pozícióban. A fizetés elég kevés volt a vállalkozásomhoz képest, viszont egy nagyon jó csapatba kerültem be, ami sok mindent ellensúlyozott. Megpróbáltam egyszerre több lovat megülni, több-kevesebb sikerrel. Éreztem, hogy hosszú távon döntenem kell, de picit sodródtam az árral, ami nem volt hiábavaló.

Szintlépés

Január elején abszolváltam. Ebből kifolyólag az IBM-nél lévő pozícióm legkésőbb március végével megszűnt volna. Maradhattam volna tovább, de addigra megérett bennem, hogy egyenlőre a saját vállalkozásomat szeretném folytatni. Nagyon jól éreztem magamat a cégnél, de végül hatalmas megkönnyebbülés volt, amikor meghoztam a végső döntést. Viszont ezután jött csak a feketeleves.
Eltelt pár hónap. Suli nem volt, csak a szakdogát kellett (volna) csinálnom, ami nem igazán ment. Mellette a munka is csak immel-ámmal, pedig voltak feladatok rendesen. Egyre nagyobbakat aludtam az íróasztalom mellett lévő ágyon nap közben, és egyre kevésbé volt motivációm csinálni a feladataimat. Alig mozdultam ki a lakásból (hiszen rengeteg a dolgom, még nem végeztem a napi feladataimmal)… Szóval belekerültem egy ördögi körbe.
Egy ideig jártam közösségi irodába, de engem kifejezetten zavart, hogy nem volt saját életterem. Nem telefonálhattam olyan szabadon, az asztalom megtalálása is plusz nehézséget okozott (minden nap másik jutott), így ez szép lassan kikopott.
Május közepén egy ügyfélnél voltunk tárgyalni, ahol kiderült, hogy a szintjükön van egy szabad irodahelyiség. Elkapott a lelkesedés, júniustól ki is béreltem. Szerencsére nem túl drága, és nagyon jó helyen van, így az odajutás se annyira sok idő. Az eleje nehezen indult, de aztán nagyon megszerettem a maga picivel több mint 9 m^2 területével együtt. Szép lassan berendeztük, most már egész otthonos lett. Már csak egy kanapé kéne a falhoz, bár akkor meglenne az ismételt délutáni alvások veszélye.
Az irodával egyenes arányosan elkezdtek sokasodni a projektjeim. Mostanában napi szinten legalább 3-4 feladattal foglalkozom, ami egyrészt változatos, de közbe nagyon le is tud szippantani. Mellette a kapcsolatépítéseket se felejtettem el, megismertem jónéhány havert akikkel bármikor mehetek ebédelni, illetve a múltkor egy fotóssal utaztam hazafele, aki reményeim szerint megcsinálja majd a céges képeinket. 🙂
Az anyagi hátterem még jobban stabilizálódott. Szép lassan eljutottam arra a pontra, hogy már nem hónapról-hónapra élek, hanem van tartalékom a céges számlán. Így utólag örülök, hogy a növekedés lassan történt meg, ezáltal volt időm felnőni a feladathoz.
Sikerült valóban a magam lábára állnom, a fő cél a vállalkozás elindításakor talán pont ez volt. No persze azért van még hova fejlődni, ahogy a vállalkozás, úgy az én terveim is egyre jobban nőnek.
Ami még nehezen megy, az a teljes kikapcsolás. Bárhol képes vagyok dolgozni (főleg, ha úgy érzem, hogy én vagyok az oka egy projekt rossz állásának), így programoztam már a tengerparton is. Ennek is van egyfajta szépsége, de a következő lépcsőfok az lesz, hogy ezt egy reális mederbe tudjam terelni.
Ha valaki most megkérdezné, nem sok mindent csinálnék másképp. Alapvetően megérte ez a három év. Mostanra értek be a terveim, amiket ideje lenne megvalósítani. Remélem, hogy a jövő év ezt is magával hozza…