Bevezetőnek a szokásos szöveg. LÁSS-os buli, külföld, pár ismerős arc... Bár kezdetben nem tudtam elképzelni hogy milyen is lehet egy ifjúsági csere, álmomban nem gondoltam volna hogy ennyire jó lesz.
LÁSS
Végre vége mindennek, úgy éreztem hogy most már rám fér egy kis lazítás. Van közel két hónapom az egyetemig, addig fel kell töltődjek...
Ez volt a második alkalom, hogy sílécet ragadtam, és elutaztam a már tavalyról jól ismert Grebenzenre. A szervezés a megszokott volt, zömével a társaság is, így nem volt időm unatkozni, meg persze aludni se sok.
Első komolyabb csúszó-mászó emlékem az, amikor apukámmal elmentünk a Rámszakadékba, szerintem nem voltam több hét évesnél. A legjobban azt élveztem, mikor a patak fölött, egy láncba kapaszkodva kellett végigaraszolni a sziklafalon. Ezeket apa is nagyon jól bírta, bár mikor elfáradtam és a nyakába ültem, azt már kevésbé. :) Párszor voltam később is, de a legutolsó alkalommal nagyot csalódtam, a lánccal való kalandozás helyett kiépített lépcsők és mellettük korlátok voltak, úgyhogy azóta ez számomra felejtős. Talán innen ered a mindenféle mászásért való rajongásom.
A síelés volt az a sport, amit már sokszor ki akartam próbálni, de eddig még sose volt rá lehetőségem. Épp ezért nagyon belelkesültem, amikor felvetődött, hogy a LÁSS (Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete) egy síelős hosszú hétvégét szervez. A Telecomnak hála az anyagiak is a lehető legkisebbre csökkentek, de az oktatók még így is teljesen ingyen vállalták az oktatást, amiért nagy köszönet jár nekik! Ezen kívül a K2 síbolt ingyen biztosította a felszerelést számunkra, ami úgyszintén nagy segítség volt. Mivel a feltételek ennyire jók voltak, így tíz oktatóval mehettünk ki tízen látássérültek. Az oktatók közül négyen a K2, ketten pedig a Snowline csapatából tiszteltek meg jelenlétükkel.