Végre vége mindennek, úgy éreztem hogy most már rám fér egy kis lazítás. Van közel két hónapom az egyetemig, addig fel kell töltődjek…

Ennek örömére igyekszem kikapcsolódni. Csak hogy a pihenés teljes legyen, nekivágtam egy laza kis biciklitúrának a Balaton körül.
Egyszer már voltam (kb 3 éve). Legfőképp az maradt meg róla, hogy az első nap végére teljesen elfáradtam, így a második napon csaltunk egy kicsit és átkompoltunk Tihanyból.
Amikor jelentkeztem, nem kalkuláltam pár dologgal. Az egyik (talán legfontosabb), hogy az első nap jóval többet mentünk mint pár éve. A második, hogy nem Siófokról hanem Tihanyból indultunk, ami megint izgalmassá tette a helyzetet.:)
Reggel 5:20-rajött a sofőröm (már belegondolni is szörnyű hogy olyan korán felkeljek). Felszereltük a bringát minden jóval, és nekiindultunk. A pályaudvaron a bringaszállító kocsit kibérelte egy nagyobb csapat, így első körbe nem akartak minket két tandemmel felengedni rá, de aztán megoldottuk a problémát és mindenki sikeresen felfért.
Mivel Tihanyba nem megy vonat, így utána egy állomással szálltunk le. Ennek egyik nagy szépsége az volt, hogy bemelegítésnek feltekerhettünk a tihanyi emelkedőn. Ekkor már meleg volt, de még nem tudtuk mi vár ránk később…
Megérkeztünk, és sikeresen a nevezés is megtörtént. Kaptunk egy borjegyet, amit beválthattunk egy üveg „UltraBalaton 2012” feliratú borra. A dologban csak az volt a probléma, hogy ezt már az induláskor a kezünkbe nyomták. Nem tudjuk hogyan gondolták, nincs az az őrült aki fejenként egy liter bort végigcipel 212 km-en keresztül, a túra előtt meg nem tanácsos lehajtani hiába kell ilyenkor a folyadék. 🙂 Így Zsolti (aki a sofőröm volt) eldugta az egyik bokor aljában a palackokat, ami megvárt minket a beérkezésig. Voltak jó dolgok is, pl. kezünkbe nyomtak 1-1 jégkrémet, amit a melegre való tekintettel gyorsan elfogyasztottunk (kell az energia felkiáltással). Direkt figyeltük a hőmérőt, és amikor úgy látszott hogy az idő a legmelegebb, nekiindultunk. Ez olyan fél 12 körül lehetett, és a tervünk az volt, hogy a 150 km-re lévő Siófokra olyan 8 és 10 (de max fél 11-re) beérünk.
A Balatonnak ennek az oldalán néhány kis apró bukkanó található, amiken mind át kellett hogy vágjunk. Ez egy csöppet lelassított minket, de más tényezők is visszatartottak a rohamtempótól. Az idő ahogy írtam gyönyörű napsütéses volt, kár hogy ehhez egy kevéske hő is társult, így 36 és 40 fok között ingadozott a hőmérséklet. A frissítőpontokon igyekeztünk mindig feltöltődni, de egy idő után már csak rövid ideig segített. Nemcsak meleg rekord dőlt meg, szerintem még életemben nem ettem annyi banánt és almát, mint ezen a két napon.
Este hatra jutottunk túl a kis dombokon. Ekkor már tudtuk hogy 10-re nem érünk be, de bíztunk hogy azért 11-re megérkezünk és még lesz időnk elmenni enni is. Hát nem így lett, a meleg mindenkinek megnehezítette a dolgát. Olyan tíz órakörül volt egy elég komoly holtpontom, amikor úgy éreztem hogy most kéne leszállni és hazavonatozni. Hirtelen éhes is lettem, ezért minden megállásnál megpróbáltam minél több mindent enni, hogy visszanyerjem az energiámat. Nagyjából egy óra alatt túllendültem ezen is, utána nagyobb erőbedobással tudtam továbbhaladni.
Közben az egyik pihenőnél találkoztunk egy futóval, aki épp feladta a távot. Akkor döbbentem rá, hogy nyavalygok hogy még sose tekertem ennyit és 100 km után majd meghalok, de ez mind semmi ahhoz képest amit ők csinálnak. Ugyan hajnalban indultak, de ugyanazt a távot futották le amit mi tekertünk. Volt olyan aki nem is állt meg aludni közben, hanem egy lendületből körbefutotta a tavat. Az egyéniek közül a legtöbbjük nem bírta ezt a hőséget így egy idő után feladták, de azért még így se semmi a teljesítményük. Nekem meg az volt a legnagyobb bajom, hogy fáj a lábam, és nem tudok kényelmesen ülni a bringán.
Nagyjából hajnal 1-re értünk be Siófokra és találtuk meg a szállásunkat. A terv az volt hogy hétkor reggeli és utána indulunk tovább, hát ezt se sikerült ebben a formában megvalósítani. Végül 8-kor mentünk el enni, de utána viszont hajtottunk tovább.
A második nap már nem volt olyan vészes, kilométerben is csak 60 egynéhány volt, amit az elsőhöz képest lazán teljesítettünk.:) A hivatalos beérkezés kettőig volt, de elég sokan nem értünk be addigra, bár ebből nem csináltak nagy ügyet. A tihanyi emelkedő megint megizzasztott minket, méltó lezárása volt a kerülésnek, megadta a keretét a dolognak.
Hazafelé azon gondolkoztam hogy kéne menni jövőre is. Ahhoz képest hogy még sose mentem egy nap alatt 150 km-t, és alig edzettem előtte rá, tök jól bírtam a megpróbáltatást. Pár nappal az események után már nincs is izomlázam, bár lehet hogy nem lenne kellemes felülni a bringára, úgyhogy még egy ideig várok a következő kerüléssel…